Ma délután a nyolcadik évfolyam diákjai és szüleik ünnepséget rendeztek az iskolában. Kedves-szép szavakkal, virággal, kis ajándékkal, vendéglátással köszöntek el általános iskolai tanáraiktól.
Most maximálisan önző módon és szerénytelenül csak azt írom meg, milyen búcsúbeszéddel köszöntek el tőlem a nyolcadikosok.
Hóber Orsolya:
"Emlékezzünk csak vissza arra a napra, mikor először leültem az iskolapadba. Milyen kicsik voltunk akkor, és mekkorát nőttünk. Hogy repül az idő, csak úgy száguld felettünk.
Emlékezzünk arra is, mikor a könyvtárba először léptünk be, és sok szép könyvet vettünk a kezünkbe. Sokat olvastunk, reggel-este szorgalmasan, mint egy kis méhecske. Most búcsúzunk Marika nénitől, a 8.a nevében. Ki mindig vidáman köszöntött, amikor egy diák a könyvtárba lépett. Itt voltunk eddig a legtovább. Máshol már nem maradunk ilyen soká. Búcsúzunk hát az iskolától, annak jeles tagjától, kit el nem feledünk, hisz minden könyvről eszünkbe jut."
Vágó Vivien:
"Marika néni a könyvtárosok gyöngye. Öröm bemenni hozzá, mert mindig kedves és segítőkész. Hiába nehezítik könyvkupacok az asztalát, a könyvtári játékokban minden gyermek megtalálja az örömét, annyira színvonalasak. A blog, amit szintén Marika néni készít remek fotókkal és szövegekkel, csakugyan nagy sikert arat mindenki körében.
Szerintünk Hevesi Marika néni nagyszerű könyvtáros, és köszönjük a 8 évnyi munkát, a sok törődést és odafigyelést, amit az olvasni vagy szórakozni vágyó fiataloknak nyújtott."
Köszönöm szépen, ez nagyon jól esett! Az említett "könyvkupacokról" nekem a "könyvkukacok" jutottak eszembe, akik nagy öröm, ha ellepik a könyvtárat.
Kell a dicsérő szó gyereknek, felnőttnek egyaránt, most magamon is érezhettem, mennyire. Főleg, ha a legfontosabb forrásból kapja az ember.
Az egészséges önkritika (vagy a nem annyira egészséges kételkedés) pedig majd úgyis megszűri a hallottakat.
És ígérem a kedves olvasónak, hogy ez csak egy pillanatnyi kizökkenés volt a blog szokásos tematikájából.
A holnapi ballagáson még tovább búcsúzkodunk...
