Kálváriások könyvtári blogja

CÍMÜNK: -- Kálváriaparti Általános Iskola és Sportiskola könyvtára, 3200 Gyöngyös, Kócsag út 40. -- E-MAIL: konyvtar[kukac]kalvaria[pont]sulinet[pont]hu -- RÉGI BLOGUNK (2007.07. - 2012.04.): http://kalvariakt.klog.hu

Kölcsey Ferenc 1823. január 22-én tisztázta le a „Hymnus, a' Magyar nép zivataros századaiból” című költeményét, amely Erkel Ferenc zenéjével Magyarország nemzeti himnusza lett. A Himnusz elkészültének napját, január 22-ét 1989 óta a magyar kultúra napjaként ünnepeljük.
Az idei ünnepen különösen azokra a magyar írókra szeretnénk figyelni, akik születésének kerek évfordulója jött el 2016-ban: Janikovszky Éva 90 éves lenne, Lázár Ervin 80 éves lenne az idén.

Programjaink:

A 4-8. évfolyamon tanulókat január 22-én pénteken a
MAGYAR KULTÚRÁVAL KAPCSOLATOS JÁTÉKOS FELADATOKKAL
várja az iskolai könyvtár, melyeket reggel 8-tól délután 15 óráig
oldhatnak meg az ide látogató diákok.
Az 1-6. órában órakeretben lehet jelentkezni a 4-5. osztályoknak,
délután egyéni jelentkezők próbálhatják ki ügyességüket.

A felső tagozatosoknak VERS- ÉS PRÓZAMONDÓ VERSENYT rendezünk, magyar írók műveiből.
Az előadandó mű kiválasztásához kérjetek tanácsot a magyartanárotoktól és Marika néni könyvtárostól!
Időpontja, helye: 2016. január 27. szerda, 14 órától az iskolai könyvtárban.

A 6. osztályoknak idén is megrendezzük
az „EGRI CSILLAGOK, SZERETLEK” című játékos vetélkedőt.
Időpontja februárban lesz, a tananyag befejezésének függvényében.

A vetélkedőkbe és a kultúra napi játékba bekapcsolódók dicséretben,
a legjobbak jutalomban részesülnek.

szervező: humán munkaközösség

Országos pályázaton is részt vehetsz a Himnusz egy-egy versszakának vagy egészének illusztrálásával. A pályázati kiírás ITT található.

Ebben a 10 kérdéses kvízben kipróbálhatod, mennyire ismered Lázár Ervin Négyszögletű Kerek Erdőjének lakóit. Kattints és játssz!

Címkék: felhívás magyar kultúra napja

Szólj hozzá!

Vegyünk részt mi is a NEMZETKÖZI KÖNYVJELZŐCSERE PROGRAMban!

A projekt lényege, hogy a jelentkező iskolai könyvtárakat a nemzetközi szervezők összesorsolják. A diákok által készített egyedi könyvjelzőket a küldő iskolának/osztálynak kell saját postaköltségén elküldeni még október elején, hogy a megajándékozandó diákok az Iskolai Könyvtárak Nemzetközi Hónapjában (októberben) megkaphassák. Cserébe a küldők is kapnak könyvjelzőket a partner iskolától, a világ egy közeli vagy távoli országából.

A könyvjelzők formájával, színével, készítésük technikájával kapcsolatban semmilyen megkötés nincs – csak a résztvevő diákok képzelete szab határt, de mankót jelenthet az Iskolai Könyvtárak Nemzetközi Hónapja idei mottója: Az iskolai könyvtár: király! (Angolul: The School Library Rocks!)
A könyvjelzőkön fel lehet tüntetni akár a készítő nevét, e-mail címét is, hogy a diákok – ha szeretnék – felvehessék egymással a kapcsolatot.

Kedvcsinálónak - ilyen gyönyörűségeket kaptak-küldtek tavaly a résztvevők:

 

Címkék: könyvjelző kézműveskedés

Szólj hozzá!

A tanév végi könyvtári könyvvisszaszedés idején mindig ez jut eszembe! Most leírtam, de csak vázlat... (Szerintetek portfólióba jó lenne???... :-) Legyetek szívesek küldjetek kiegészítéseket is!:

Rongált könyvtári könyvek tipológiája
(vázlat)

I.Baleset folytán megrongálódott könyv:
      1.Ráfolyt a: kakaó/tej/szörp/víz, ennek következtében lapjai összeragadtak.
      2.Hozzáért a vizes fürdőnadrág.
      3.Rákenődött a lekvároskenyér/vajaskenyér/pizza.
      4.Táskából történő hirtelen kirántás vagy táskába történő betuszkolás következtében:
            a. leszakadt a borítófedele,
            b. kiszakadt a könyvtest a borítóból,
            c. leszakadt a könyv gerince.
       5.Megrágta/megtépte a
                 - kutya, hörcsög, kistesó.
       6. Összefirkálta a kistesó.

II.Szándékos rongálás következtében sérült könyv:
      1.Unalom elűzésére:
              a. Tudósok, írók portréjának átrajzolása,
              b. sorok színezése,
              c. lapszélek népies motívumokkal, egyéb ábrákkal történő díszítése,
              d. rövid szöveges/képes üzenetek bejegyzése

       2.Tanulás közben keletkező feszültség levezetésére:
              a. körzővel, hegyes ceruzával történő megszurkálása, felszántása,
              b. lapok kitépése,
              c. egész könyv megtépése, megtaposása,
              d. ábrákkal történő díszítése (más jellegűek, mint unalom esetén!),
              e. rövid szöveges/képes üzenetek bejegyzése (más jellegűek, mint unalom esetén!).

III. „Normál” használat következtében bekövetkező rongálódások:

       1. Az iskolatáskának használt turista hátizsák görbületeihez fokozatosan hozzáidomul a könyv.
       2. Ez még fokozódik, ha a táskát időnként ülőalkalmatosságnak is használja a tulajdonosa. Ilyenkor „nyereg alatt puhított” könyv keletkezik.
       3. További görbületek a lapok sarkánál: szamárfülek.

       4. Ujjlenyomatok.
       5. Szövegkiemelő toll használata következtében teljes oldalak rózsaszínűvé vagy neonzölddé válása.
       6. Az öntapadós nejlonborító letépése után visszamaradt ragasztócsík összetapasztja az első és utolsó  oldalakat.
       7. Az új könyv kellemes illata lassan átadja helyét a szennyeződések következtében kialakuló büdösségnek.

Címkék: könyvtár

Szólj hozzá!

himnusz.jpgkolcsey.jpg
Kölcsey Ferenc 1823. január 22-én tisztázta le a „Hymnus, a' Magyar nép zivataros századaiból” című költeményét, amely Erkel Ferenc zenéjével Magyarország nemzeti himnusza lett. A Himnusz elkészültének napját, január 22-ét 1989 óta a magyar kultúra napjaként ünnepeljük.
Különös jelentőséget ad az idei ünnepnek, hogy Kölcsey Ferenc 225 évvel ezelőtt, 1790-ben született.

Programjaink:

Az 5-6. évfolyamosoknak VERS- ÉS PRÓZAMONDÓ VERSENYT rendezünk, magyar írók műveiből.
Az előadandó mű kiválasztásához kérjetek tanácsot a magyartanárotoktól és Marika néni könyvtárostól!
Időpontja, helye: január 29. csütörtök, 14 órától az iskolai könyvtárban.

A 6. osztályok 4 fős csapatainak idén is megrendezzük
az „EGRI CSILLAGOK, SZERETLEK” című játékos vetélkedőt.
Időpontja februárra tolódik, a tananyag befejezésének függvényében.

A 4-8. évfolyamon tanulókat január 22-én csütörtökön a
MAGYAR KULTÚRÁVAL KAPCSOLATOS JÁTÉKOS FELADATOKKAL
várja az iskolai könyvtár, melyeket reggel 8-tól délután 16 óráig
oldhatnak meg az ide látogató diákok.

A vetélkedőkbe és a kultúra napi játékba bekapcsolódók dicséretben,
a legjobbak jutalomban részesülnek.

szervező: humán munkaközösség

Ebben a 10 kérdéses kvízben máris kipróbálhatod, mit tudsz Kölcsey Ferencről. Kattints lent a kezdet gombra, és játssz!



Címkék: rendezvények magyar kultúra napja Egri csillagok világnapok

Szólj hozzá!

Régóta ismerem a Csodaceruza Magazint. Kisiskolás olvasóimmal már 2 éve részt veszünk a lap "Olvasni jó!" játékaiban. Az idén augusztusban a gólyatáborozó elsősökkel már rajzoltunk-olvastunk is belőle. Az egyik legjobb olvasni-nézegetnivaló és legérdekesebb játék, amit egy kisiskolás kezébe adhatok. Hozzáteszem azt is, hogy a lap népszerűsítéséhez csak szakmai érdekem fűződik, anyagi nem.
Biztatok mindenkit, aki teheti, fizessen elő a folyóiratra, és játsszunk együtt a Csodaceruzával!
(Hevesi Mária könyvtáros)

CSODACERUZA cSUKÁS iSTVÁNNAL.jpg2014 novembertől 2015 tanév végéig a Csodaceruza magazin öt megjelenő számában izgalmas feladatsorokat találtok, amelyek mind-mind Csukás István műveihez kapcsolódnak.

Mit kell tenni?

A.) Rendeljétek meg legalább 20 példányban (vagy ahányan vagytok az osztályban) a Csodaceruza magazint, és minden hónapban küldjétek vissza egy csomagban, közösen a kitöltött lapokat, melyeket a magazinban találtok!

B.) 1-4. évfolyamos diákok!: Nálunk a Kálváriaparti suliban nemcsak az osztályotokkal együtt jelentkezhettek a játékba, hanem az iskolai könyvtáron keresztül is. Szóljatok nekem, ha szeretnétek Csodaceruzát és szeretnétek játszani! A könyvtári Csodaceruza játékosok, ha végigjátsszák mind az 5 fordulót, a végén tőlem is kapnak 1-1 jutalomkönyvet.

A feladványokat életkorok szerint állítottuk össze:
5–7 éveseknek és 8–10 éveseknek

 A feladatokat oldjátok meg, és a következő fordulóban minden visszaérkező feladvány beküldőjét ajándékokkal (képeslapok és csokik) jutalmazzuk, de minden alkalommal 10 könyvet is kisorsolunk!

A játék végén kiderül, hogy melyik osztály tanulói lesznek azok, akik találkozhatnak Csukás Istvánnal!
A győztes osztály egy értékes, Csukás István könyveiből álló csomagot is nyer a játék végén!

A Csodaceruza magazin  féléves előfizetési díja: 2950 Ft/gyerek

Mit tartalmaz az előfizetés?

– 40 oldalas színes magazin 5 alkalommal
– a magazinban kiemelhető oldalakon játék Csukás István műveihez, melynek kitöltése és visszaküldése után a következő számmal együtt ajándékot küldünk minden gyereknek (5 alkalommal)
– a játékban részt vevő osztályok között 10 Csukás István-könyvet is kisorsolunk 5 alkalommal
– a játék végén ajándékcsomag a legaktívabb osztálynak
– a nyertes osztálynak találkozót szervezünk Csukás Istvánnal

Jelentkezési határidő: szeptember 30.

hevesim.jpg

Címkék: Csodaceruza

Szólj hozzá!

Erki önarckép.jpg

Már hagyomány nálunk, hogy április 11-én egész napos programmal ünnepeljük a költészet napját.
Az idén a "Kamaszságok" volt a műsor, a vetélkedő és az illusztrációs foglalkozás témája.
A nap a kortárs költők verseiből összeállított kis műsorral kezdődött. Majd a 2-3-4. órában játékos nyelvi és versíró feladatokat oldhattak meg a vetélkedőre benevező diákok. Azok, akik rajzolni jobban szeretnek mint írni, az 5. órában Radnóti Blanka illusztrátor vezetésével képekben fejezhették ki érzéseiket és gondolataikat. László Noémi A cipő című versének illusztrálása volt a feladat, amelyet sokféle megközelítésben, ötletesen, humorosan oldottak meg a gyerekek. A rajzok itt láthatók.

A műsor szövegei itt találhatók, a kivetített diasorozat itt.

Az előadásról és a nap további eseményeiről a fotók itt nézhetők meg.

A vetélkedő feladatai és a versenyzők pontozólapja a helyezésekkel együtt itt találhatók.

A vetélkedőn fabrikált versek a Költögető blogon olvashatók:
Tulajdonképpen - többszólamban
Ilyenek a kamaszok 2.
Ilyenek a kamaszok 1.

És most jöjjenek azok, akik kiemelkedő teljesítményt nyújtottak a vetélkedőn és a rajzversenyen. Ők a magyar illetve a rajz ötös mellé tárgyjutalmat is kapnak:

5. évfolyam:
1. helyezett Rendik Patrícia 5.t
2. helyezett Molnár Zoltán 5.t
3. helyezett Juhász Nikol 5.a és Oroszlán Fanni 5.t
Rajz:
"A legeredetibb" Szabó Petra 5.a
"A legegyüttérzőbb" Kaszab Enikő 5.a

6. évfolyam:
1. helyezett Palócz Ivett 6.b
2. helyezett Mózes Dóra 6.a
3. helyezett Pampuk Zsombor 6.

7. évfolyam:
1. helyezett Bakos Bálint 7.a
2. helyezett Tóth Fanni 7.a és Szabó Melinda 7.b
3. helyezést nem adtunk ki.

8. évfolyam:
1. helyezett Boros Viktória 8.t
2. helyezett Fehér Dominika 8.a
3. helyezett Erki Eszter 8.a
Rajz:
"A legkamaszosabb" Gedei Imre 8.a

Gratulálok a szép eredményekhez, s remélem mindenki jól érezte magát, akármennyi pontot is kapott a vetélkedőn.

Címkék: költészet napja

Szólj hozzá!

Fecske Csaba Béka-meséjének bábos feldolgozása a Szitakötő klubban...

... és a harmadikos Szitakötők:

Szitakötő klub béka-bábokkal.JPG

Címkék: Szitakötő

Szólj hozzá!

... akivel 2014. február 14-én, magyarórán személyesen találkozhatnak a hatodikosok.

Addig is minden napra jut a Költögetőre 1-2 verse. A művek a költő honlapján, nyomtatásban az Aranysityak antológiában (Csodaceruza K. 2010, Móra K. 2013.), a Családi kör antológiában (Holnap K. 2013.), a Dörmögő Dömötör 2008-2009-es számaiban jelentek meg.

Látogatásáról majd készítek beszámolót, addig is olvassátok (vagy olvassátok újra) verseit a honlapján vagy a Költögetőn.

Szólj hozzá!

Lehoczky Dávid és Szabó Róbert (7.t) Petőfi Sándort bemutató munkája.

Címkék: magyar kultúra napja Petőfi Sándor

Szólj hozzá!

DSCN4705kicsi.jpg

Az ötödikesek vers- és prózamondó versennyel, a hatodikosok az "Egri csillagok, szeretlek!" vetélkedővel, a hetedikesek-nyolcadikosok prezentációkészítéssel ünnepelték 2014-ben a magyar kultúra napját.

A január 22-én megtartott vers- és prózamondó versenyen 12-en indultak.
A zsűri döntése szerint a legjobbak voltak:

1. helyezett: Gyetvai Péter, 5.t (Romhányi József: Focimeccs című versével).

2. helyezett: Tóth Vivien, 5.b (Szabó Lőrinc: Lóci óriás lesz).

3. helyezett: Antal Eszter, 5.a (Máté Angi: Volt egyszer egy kislány)

4. helyezett: Juhász Vivien, 5.a (Szalóczi Dániel: Utálomos),
                    Tóth Flóra, 5.t (László Noémi: A rossz testvér).

Nekem a többiek is nagyon tetszettek, gratulálok az összes produkcióhoz.

Január 30-án a hatodikosok vetélkedtek Gárdonyi Géza Egri csillagok című regényéből.

Hét feladatot kellett megoldaniuk:
- kitalálni "Ki vagyok én?",
- továbbadni az információkat egy felolvasott regényrészletből,
- egy filmbejátszás segítségével felsorolni az egri vár részeit,
- kiállítást rendezni török és magyar fegyverekből,
- a regény cselekményéből vett állításokról eldönteni, igazak-e vagy hamisak,
- villámkérdésekre válaszolni, miközbe ketyeg a bomba,
- megdobálni egy törököt.

A "hét próba" teljesítése során a 6.b csapata volt a legeredményesebb. 2. helyen a 6.t végzett, 3. helyen a 6.a.

Jót játszottunk, s közben jobban megismertük a regényt és a magyar történelmet.
Gratulálok a vetélkedő minden résztvevőjének.

A 7-8. évfolyam számára kiírt pályázati felhívásra két pályamű készült el.

Petőfi Sándorról készített filmklipet Lehoczki Dávid és Szabó Róbert, 7.t.
Fenyő Miklóst mutatta be Gyallai Máté, 8.t.
Munkájukért mindhárman jutalomban részesülnek.

Címkék: magyar kultúra napja Egri csillagok

Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása