Dr. Végh Attila: Egy soha véget nem érő történet
Lám, a legfiatalabb, a sorban éppen hetedik gyermek is felnőtt. Észre sem vettük az idő múlását, csak akkor, amikor egyszer megszámoltuk a születésnapi tortán tündöklő 25 gyertyaszálat. Te jó ég! 25 év! Bár ha jól belegondolunk, nem csoda, hogy koránál sokkal fiatalabbnak látszik, ez teszi, ha az embernek 125 éves a szomszédja…
Testvérei közül ketten már nincsenek; több éve már, hogy elment, előbb a második, majd az ötödik is. Nem volt rájuk tovább szükség, pedig jó testvérek voltak.
Így a legfiatalabbnak korán meg kellett tanulnia az élethez alkalmazkodni; az eddiginél is jobban, s még színvonalasabban tanítani, hisz nagy volt a felelősség, mi reá szakadt.
Születésétől fogva több irigye is akadt; hiszen minden kényeztetést megkapott; volt tornacsarnoka, uszodája, messze földről jártak a szépségét csodálni.
De mint jó testvér mindenben osztozott másokkal, hogy amit kapott, ne csak az ő örömét s javát szolgálja.
És amikor felnőtt, akkor sem felejtette el, mit a szülőktől és alapítóktól kapott, hiszen amikor azok rászorultak, elsőként sietett segítségükre.
A legkisebb testvér otthontalanokat is befogadott; a rászorultaknak konyhát, sportolási lehetőséget biztosított, de manapság ajtaján már az iskolaérettségtől messze álló kicsik is kopogtatnak.
Mindezen jócselekedetek az ő lelkét is egyre nemesebbé teszik, pedig koránt sincs felhőtlen élete, hiszen folyton folyvást alkalmazkodnia kell: ha kell összébb húzza magát, máskor meg éppen bővít, ha arra van szükség; hallottam, hogy nemrégiben a medence vízszintjét emeltette fel, hogy még az aligátorok is kényelmesen beleférjenek.
A legkisebb testvért nemhiába szeretik sokan; a tanárok, a szülők, a sportolók, s persze legfőképpen a gyermekek, hogy ki ne hagyjam őket a sorból. Olyan ez, mint egy nagy család, ahol többnyire béke és szeretet honol.
Persze ahogy múlik az idő, egészsége is mindinkább megromlik, az ütött-kopott lépcső, az uszoda, a kazán felújításra vár.
Persze - mint általában a szülő-gyermek kapcsolatban - a mai napig számíthat alapítóira, de nem türelmetlen, hiszen megérti, hogy van még rajta kívül 4 testvér (néhány féltestvér), 3 unoka, 9 unokahúg, hogy a nagybácsi és a számtalan egyéb rokon igényeiről már ne is beszéljek…
25 éves lett az iskola, az az intézmény, aki az évek során sokat tanult s fejlődött, hogy még többet taníthasson; itt Gyöngyösön, a város szélén, a déli Kálvária-parton.”
Ez volt az én köszöntőm, történetem. Kívánom, hogy az iskola szolgáljon örömül unokáinknak, majd az ő unokáiknak és így tovább az idők végezetéig. Legyen tehát ez az ELSŐ 25 ÉV A KEZDET, EGY SOHA VÉGET NEM ÉRŐ TÖRTÉNET KEZDETE.
Boldog születésnapot!
(vegha)
