Szeretnél minden bajtól, kényelmetlenségtől és fájdalomtól mentesen élni?
Egy olyan világban, ahol nem kell vásárolni, főzni, mert a családok minden nap készen megkapják az élelmüket, s életük teljes biztonságban van? Ahol mindenki elégedett azzal a munkával, amit végez? Ahol nincs bűnözés, háború, erőszak, kábítószer, betegségek, munkanélküliség? Persze, hogy igen!
És ha a biztonságért és a kényelemért cserébe sohasem ismerhetnéd meg a havazást, a napsütést, a hegyeket, az erdőket, a vadon élő állatokat és növényeket, a színeket, a zenét?
Ezen már gondolkodni kell!
És ha erről a világról még lassan-lassan az is kiderül, hogy a benne élő emberek nem ismerhetik vér szerinti szüleiket, nem dönthetnek a foglakozásukról, életükről, és nem élhetik át az igazi szeretetet és a szerelmet sem?
Csak egyetlen ember emlékszik a múltra, amikor még minden másként volt.
Ebben a világban él Jonas, a regény 12 éves főhőse, akit az „emlékek őrzője” mellé osztanak be, hogy hosszú tanulás után majd átvegye tőle az emberiség emlékezetét.
Jonas, az őrzővel eltöltött hetek, hónapok alatt, az emlékek tanulása közben fokozatosan rájön, milyen hazug világban élnek. S hogy nemcsak az lehet a helyes út, amit kijelölnek a számára. A fiú van olyan bátor, hogy a maga útját kövesse, szakítson azzal a világgal, amibe beleszületett, s hogy a Biztonságot feladja a Szabadságért és a Szeretetért cserébe.
A regényt nem most olvastam, s már rég szerettem volna a figyelmetekbe ajánlani. Azért jutott éppen most az eszembe, mert ránéztem a borítójára, melyen havas tájat és egy szánkót látni. A regény végén lesz fontos szerepe ezeknek a dolgoknak:
„Jonas segítségül hívott egy majdnem elfeledett érzést, amely éppoly ködös és széthulló volt, mint a fehérség maga. Emlékezetébe idézte az anyag nevét: - Ez hó Gabe – suttogta. – Ezek hópelyhek. Az égből hullanak, és nagyon szépek.”
Remélem, Ti is felfedezitek ezt a történetet!
(És a hulló hópelyhek szépségére is rácsodálkoztok. Vegyétek észre mindkettőt!)
