Tisztelettudóan és kíváncsian hallgatta Fecske Csaba költőt az a közel 70 diákunk, akik eljöttek szerdán délután az iskolai könyvtárba. Egy másik világról, a gyerekkoráról mesélt Csaba bácsi - ami kinek-kinek a saját nagypapája szájából lehet csak ismerős. Elmondta hogyan rákásztak a patakban, sütöttek nyárson kukoricát és hogyan vette rá osztálytársait a versírásra. Megtudtuk, hogy nagymamája kedvenc unokája volt, mert nagyon jól tudott kapálni. De az állatokra is jól vigyázott, és nagyon sokat kellett dolgoznia már kisgyermek korában. Ugyanakkor 7 éves kora óta költőnek készült, és több ezer vers született azóta Fecske Csaba tollából.
Megismertünk egy embert, akiben ma is elevenen él egykori gyermek-önmaga, minden élményével, érzésével, vágyaival. Aki tiszteli a saját gyermekkorát, és nagyon komolyan veszi a mai gyerekeket is. Ez nemcsak élet-történeteiből derül ki, hanem még inkább a verseiből, melyekkel a Költögetőn ismerkedünk az elmúlt hetekben.
Egy felnőtteknek szánt versében pedig így foglalja össze - gyönyörűen -, mit jelent gyereknek lenni:
-
Fecske Csaba: Jó volt... (részlet)
...
jó volt gyereknek lenni
jó volt csak lenni lenni
vágyam mint lepke lebben
Isten fürdik szívemben
s megtörli magát bennem
önmagát adta ennem
emlékszem télre nyárra
mezőn kéklő katángra
mohos kávájú kútra
hűs vizét iszom újra
jó volt gyereknek lenni
mindenben benne lenni
az ég kéknél is kékebb
volt a tárgyak meséltek
vigasza volt a zöldnek
tavaszok tündököltek
a fényt szememből issza
a hold minden szép tiszta
jó volt gyereknek lenni
már nincs belőle semmi
egyedül én maradtam
...
A találkozóról további részleteket találtok a Költögető blogon.
