Bagossy László: A Sötétben Látó Tündér című meséjének feldolgozása
könyvtári foglalkozások keretében, 6 részben
Az iskolai könyvtár „koraesti” (16-17 óráig tartó) klubfoglalkozásaira 2-4. osztályos gyerekek járnak. A késői időpontban már kissé fáradtak, nehezebben tudnak koncentrálni, ezért igyekeztem olyan módon megismertetni velük ezt a gyönyörű történetet, hogy könnyen befogadható legyen a számukra. Ezért olvastam fel kis részletekben, mindig visszatérve az előző héten olvasott rész tartalmára, és próbáltam könnyed szórakoztató játékokat kapcsolni hozzá. A gyerekeket hétről-hétre nagyon megfogta a történet, mélyen azonosulnak Pirinyó Minyó bánatával és aggodalmával, aki legkisebbként nem tudott a legjobb lenni a testvérei között semmiben, amit a tündéreknek tudni kell. Kézenfekvő volt a mesebeli célt kitűzni az én könyvtárklubos gyerekeim elé is, hogy igyekezzenek tündérnevet szerezni maguknak tudásukkal, ügyességükkel. Olyan tündérpróbákat igyekeztem kitalálni egy-egy meserészlet felolvasása után, amiben a legkisebbeknek, kevésbé ügyeseknek is lehet esélyük a győzelemre.
....