...szeptember 28-án pénteken az iskolában. Ekkor tartottuk meg a naptárban vasárnapra eső népmese napját (szept. 30.). A korábbi évektől eltérően most a kicsik mentek mesélni a nagyoknak, illetve az 5. évfolyamon mindhárom osztályban az ötödikesek is elmondták kedvenc meséjüket a kicsiknek.
A napköziseknek délután is folytatódott a népmese napja a könyvtárban, ahol Csolák Imre olvasott fel kedvenc Benedek Elek meséiből.
A nap képei:
Címkék: népmese napja
Szólj hozzá!
Mikor volt, mikor nem volt, volt valahol egy kastély. Egy király élt benne a feleségével. Egyszer elment a király vadászni az erdőbe, és nagyon eltévedt. Azt mondogatta magában, hogy aki kivezeti ebből az erdőből, azt gazdagon megjutalmazza. Ahogy ezt mondogatta, nyomban ott termett előtte egy ördög, s azt mondta:
- Én kivezetlek az erdőből, ha nekem adod azt, ami most nincs, de nemsokára lesz.
A király mit gondolt, mit nem, beleegyezett az ajánlatba, s az ördög kivezette. Mikor hazaért, nagy öröm várta. Gyermeke született. Eszébe jutottak az ördög szavai: 15 év múlva elviszi majd azt, ami nem volt addig, amíg haza nem ért. Nagyon elszomorodott.Telt-múlt az idő, a királylány felcseperedett, és 15. születésnapján eljött érte az ördög. Sírt nagyon a leány, sírtak a szülei is, de mindhiába. Nem volt mit tenni. Felöltöztették arany ruhába, és odaadták az ördögnek. Az ördög egy csodaszép szárnyas paripára ültette a lányt, azon vitte el. A pokolban kiderült, hogy a táltos paripa valójában egy királyfi. Megszöktek az ördög varázskönyve segítségével. Az ördög hiába kereste őket, így aztán mérgében megpukkadt.
Mikor hazaértek, nagy lakodalmat csaptak, volt mulatság olyan, hogy még a kutya is fánkot evett.
Ma az 5.a osztályosok könyvtári óráján az volt a feladat, hogy néhány véletlenszerűen kiválasztott - népmese kártyákból húzott - meseelemből alkossanak mesét a gyerekek. Laczkó Lizett és Mózes Dóra népmeséje sikerült a legjobban, a történet kereksége és a választékos, mesés szófordulatokat használó megfogalmazás miatt. Gratulálok Lizettnek és Dórának, és az osztály valamennyi tagjának, hiszen mindenki sikeresen megoldotta a feladatot. Kaptak is jóvátevő varázscukrot utána! A következő órákon biztosan nem győztek csodálkozni a tanáraik, annyira jók lettek. (Legalábbis remélem!)
Címkék: könyvtári óra népmese napja
Szólj hozzá!
153 évvel ezelőtt, 1859. szeptember 30-án Kisbaconban született a nagy székely mesemondó, Elek apó, aki ezer év magyar népmeséit összegyűjtötte, s ízes székely-magyar mesélő stílusban átdolgozta. Csodás történeteit máig olvassuk, ismerjük, szeretjük. A mai olvasók, mesemondók kimeríthetetlen kincsesbányája a "Magyar mese- és mondavilág" című gyűjteménye.
A népmese napján iskolánkban minden évben elhangzanak ezekből a mesékből. Eddig a felső tagozatosok lepték meg a kicsiket egy-egy történettel, az idén, szeptember 28-án pénteken a legügyesebb alsó tagozatos mesemondók fogják meglátogatni a felsős osztályokat. Bizonyára sikerül elvarázsolni nekik a nagyokat, s eszükbe idézni, hogy a mese mindenkié, nem csak a kisgyerekeknek szól.
A nap délutánján vendégünk Csolák Imre, aki a könyvtárlátogató napköziseknek mondja el kedvenc furfangos, mulatságos népmeséit.
Akik kíváncsiak az ízes székely mesemondásra, meghallgathatják "A vénleány" meséjét Bardócz Orsolya előadásában, a honlapjáról letölthető hangfelvételen:
http://www.bardoczorsolya.hu/dalokmesek/Bardocz_Orsolya-Szekely_Tunderorszag-A_venleany.mp3